A világ legveszélyesebb dolga, ami bárkit (téged is) érint!

Ez a változás. Veszélyes, mert vagy félünk megtenni vagy lustaságból kikerüljük.

Én nem fogadok semmit, mert minden évben pár nap után úgyis feladom és elbukom azt, amit fogadtam.
Ismerős ez a gondolat???

Szerintem sok embernek igen.

Egy ismerősöm egy barátja kérését továbbította. Nagyon szeretnének egy babát összehozni, de bármit próbáltak eddig semmi nem jött össze. 600.000 Ft körül járnak már a vitaminok, a csodakezelések (gyerekfogantatást segítő massszázs), a mentálfitness közben-után, de egyenlőre hiába. Annyit szeretett volna, hogy találjak neki egy olyan vitamint, amiben nincsen jód.
Én hiszek abban, hogy mindennek valami oka van, így a vitamin ajánlás mellett szerettem volna segíteni az ok megtalálásában. Még várom a visszajelzést. A baba projectbe azt hiszem nem is nagyon tudok segíteni, de szívesen helyre tenném a párt magukkal kapcsolatban.

Viszont van egy pont, amikor az ember annyira elkeseredik, hogy inkább lemond arról, ami benne él.

Már mindent megpróbáltam, de nem sikerült.
Annyi embernek hittem, de egyik sem tudta megvalósítani azt, amit ígért.
Nem akarok újra csalódni, így inkább hagyjuk.

Nemrég megnéztem a Maverick című filmet Mel Gibson főszereplésével. A filmben Maverick nagy kártyás és gyerekkora óta hiszi, hogy ha valamit nagyon kíván, akkor az meg fog történni.

Ezt ki is próbálja az egyik reggel. Ahogy öltözik, megtippeli, hogy a kártyapakli emelésekor melyik kártya fog látszani és…

… és nem az lett. Pech, gondolhatod. Hányszor próbáltál te is abban hinni, amire vágytál? S hányszor teljesült?

Valahogy a világ nem úgy van, ahogy elképzeljük.

A film végén Maverick újra megpróbálja azt, ami eddig sose sikerült neki:

És összejött!

Azt mondod, hogy mese! Azt mondod, hogy ez csak egy film!

Az.

De nem az a lényeg. A lényeg, hogy nem adta fel és megpróbálta újra.
Miért ne lehetne újra és újra megpróbálni azt elérni, amire vágyunk? Ha nem sikerül, akkor csak egyetlen egy dologot jelent: ahogy eddig próbáltuk, nem működött. De ez nem azt jelenti, hogy fel is kellene adni, hanem inkább azt, hogy másként kell megpróbálnunk megoldani.

Az élet az, hogy tanuljunk, tapasztaljunk, sikereket éljünk át. Ha ezt megteszed, a gyümölcse sose marad el!

Tetszett ez a cikk? Mutasd meg másnak is!

Megosztás itt: facebook
Megosztás itt: twitter
Megosztás itt: pinterest
Megosztás itt: email
Czirják Tamás

Czirják Tamás

Nefelejtsd el itt hagyni, hogy mit gondolsz a cikkről!