Egy műsorban láttam, hogy összemérték, hogy két autó közül melyik jut előbb célba. Az aki a sorát kivárva 1 sávban megy vagy az, aki össze vissza próbál előzgetve előre jutni?

A második autó kerek 2 perc 11 másodperccel jutott előbb a megjelölt célig úgy, hogy közben folyamatosan arra kellett figyelnie, hogy nehogy valakinek neki menjen. 

Ennyi. S megérte?

Kérdésés…

Ekkor jutott eszembe, hogy ma átkozottul rohan mindenki és senkinek nincs ideje semmire. Pedig már villámgyors autónk, mobil telefonunk, ahonnan mindent el tudunk intézni és még gyors kajánk is, hogy ezzel se kelljen túl sok értékes másodpercet töltenünk. 

Erről Mézga Aladár Rapidiában történt élménye jut eszembe:

Nem elég, mert nincs elég

Aztán rájöttem, hogy miért nyomkodjuk folyamatosan a telefont, miért keresünk valami ellenállhatatlan ingert a közelünkben, fáradhatatlanul… A sok kicsi nem elég, soha nem tudja kielégíteni azt, amit belül keresünk. Nem kapjuk meg azt, amire vágyunk, azt az egy nagyot, ami tényleg elég lenne. A sok kicsi pedig csak akkor lehetne elég, ha sok van belőle. 

Viszont ahogy megmarkoljuk és a következő után kapunk, kifolyik az újaink között. 

Éhezünk egy megterített asztalnál? Ne, de ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha tudjuk, hogy IGAZÁN mit akarunk. 

Ha valakinek van kedve, nézze meg ezt a filmet, amelyben a srác napról napra keresi az igazi megoldást a problémájára!