Az elején tudd, hogy mit akarsz

Főiskolán a kedvenc tanárom mondta, hogy a következő félévben készüljek fel, mert az évfolyam egyik legjobb tanára lesz hozzánk beosztva. Igazán tűkön ültem, és amikor eljött az első óra ideje, egy fiatal srác jött be hozzánk és közölte, hogy az üzlettársa nem tudott eljönni, így őt küldte, hogy megtartsa az órát. Nemcsak csalódott, hanem nagyon dühös is voltam, hogy így elrontották a tervemet!

De kitett magáért a tanár, és olyan kurzust tartott, ami 18 évesen megváltoztatta az életemet. Az órán Stephen Covey: A kiemelkedően sikeres emberek 7 szokása című könyvét vettük át – akkor még nem tudtam. Az egyik szokás az, hogy: „Az elején lássuk a célt.”

Magyarul, ha belekezdünk valamibe, már az elején tudnunk kell, hogy miért csináljuk és mit akarunk elérni vele.

A-ból-B-be

Tapasztalatom szerint nagyon kevés ember tud ennyire tudatos lenni az életével, mert mindig jön valami, ami vagy megakadályozza, vagy hátráltatja, hogy elérje a célját. És akkor csak kerülgetjük a vélt vagy valós akadályokat.

A-ból-B-be

De a legrosszabb eset az, amikor nem is tudjuk, hogy mit akarunk az életben, és azt sem, hogy hogyan jutunk el oda… Hova is? Alapjában véve csak az akadályokat látjuk és küzdünk a hétköznapi életünkkel, belekapaszkodva sorozatok által keltett illúzió világába vagy a hétköznapi élet fenntartásába.

Hogyan oldjam fel a céltalanság okozta frusztráltságot?

Egyetlen eszközt találtam arra, hogy hogyan lehet feloldani azt a kellemetlen érzést, ami sok-sok embernek az életét tönkre teszi, hogy napról-napra az élete egy olyan mókuskerékben telik, ami nem vezet sehova.

Ez pedig a tudatosság, azaz meg kell tudni határozni, hogy mit akarunk elérni az életben Ez a cél segít abban, hogy dolgokról meg tudjuk ítélni, hogy segítik vagy éppen gátolják az életünket. Tudom, hogy ez nem olyan könnyű, de hidd el, aki meg van, az végre abba az irányba halad, ahova jutni szeretne.

Ne járj úgy, ahogy ebben az idézetben:

Ha szükséged lenne arra, hogy megtaláld a saját hangodat, saját utadat, keress meg bátran, nézzünk rá, hogy mit tartogat neked az életed!

Vidd magaddal

Mielőtt belefogsz bármibe, határozd meg, hogy hova akarsz eljutni vele.