Jó szavak konzerve

Ma reggel húsz perccel lekéstem a holdfogyatkozást.

5:50-ig ki kellett volna jutnom valahová, ahonnan jól látom a horizontot. Én 6:10-kor ébredtem.

Nagyon bosszantott.

Nemrég láttam a napfogyatkozást is, és valahogy azt gondoltam: párban szép az élet. Erre a második felét egyszerűen átaludtam.

Talán azért is érintett rosszabbul, mert mostanában többször ébredek szomorúan. Ilyenkor egy ilyen apró csalódáshoz könnyen odatapad minden más is, ami éppen nem úgy alakul, ahogy szeretném.

Aztán arra gondoltam:

Mi lenne, ha nem mindig azt nézném, miről maradtam le?

Mi lenne, ha inkább azt mondanám magamnak, hogy valami felé haladok?

Valami felé, ami még nincs itt. Csak várjam ki, és közben tegyek érte.

Aztán reggel üzentem valakinek. Nálunk valamiért hajlamosak összekeveredni a napszakok, úgyhogy reggel azzal köszöntem:

„Akkor jó éjszakát.”

Jött is a válasz:

„Szép álmokat.”

Felnevettem.

Na, ez nagy volt.

Kezdjük a napot, és a túloldalon máris elgurult a humor gyógyszer.

Meg is írtam neki, mennyire tetszett. Megkérdeztem, mindig így ébred-e, mert ez már annyi kreativitás kora reggel, hogy lassan kicsordul a mobiltelefonom képernyőjén.

És akkor eszembe jutott egy barátom.

Nemrég azt mondta, szeretné visszahozni az életébe a jó szavakat. Ha meglát valakiben valami jót, emberit, különlegeset, akkor nemcsak gondolni akarja.

Ki akarja mondani.

Erről pedig eszembe jutott egy régi kolléganőm mondata:

„A jó szó konzerv.”

Elteszed.

Aztán amikor rosszabb idő jön, előveszed. Egy üzenetet. Egy régi mondatot. Valakinek néhány szavát, amit talán ő már régen elfelejtett.

Te viszont nem.

Mert jókor kaptad.

És ma reggel rájöttem valamire.

A ki nem mondott jó szó csak bennünk létezik.

A kimondott jó szó viszont már a másik emberé is.

A holdfogyatkozást lekéstem. Ezen már nem tudok változtatni.

De kaptam helyette egy „Szép álmokat”, nevettem egyet, aztán továbbadtam valami jót abból, amit kaptam.

Nem nagy dolog.

Csak néhány szó.

De ki tudja, melyikből lesz egyszer konzerv?

Te hogy állsz a jó szavakkal? Osztod őket bőségesen?

Tetszik? Lehet, hogy másnak is! Oszd meg másokkal...
Facebook
LinkedIn
Threads
Reddit
WhatsApp
Olvass tovább!
Ez a dolgod

Ez a dolgod!

Volt egy időszak az életemben, amikor tettem a dolgomat. Dolgoztam. Megcsináltam, amit kellett. Mentem előre. Jöttek az eredmények is. Kívülről nézve sok minden működött. Csak

Vedd észre!

Vedd már észre azt, ami látszik

A legjobb barátom meglepett egy „vicces videóval”, ami a végére rém komoly lett. Másnap reggel kicsit rá kellett vennem magamat, hogy elinduljak sétálni. Péntekre rengeteg

kapcsolat

Hol van a Kapcsolat gomb a kapcsolatainkban?

Nemrég egy weboldalon dolgoztunk, amikor felmerült egy látszólag jelentéktelen kérdés. Maradjon-e a Kapcsolat gomb az oldal tetején? Én azt mondtam, hogy igen. Ha valaki kapcsolatba