Egy esti beszélgetésnél a pénzről beszélgettünk.
Pontosabban az, hogy nagyon sokan félnek attól, mit hoz a jövő.
Ezért félretesznek.
Gyűjtenek.
Biztonságra mennek.
És sokszor akkor sem nyúlnak a pénzükhöz, amikor lehetne vele kezdeni valamit, mert mindig ott van a kérdés:
mi lesz, ha történik valami?
Ahogy erről beszélgettünk, egyszer csak megfogalmazódott bennem valami.
Ez tulajdonképpen halott pénz.
Nem azért halott, mert nincs értéke.
Hanem azért, mert nem történik vele semmi.
Ott áll.
Biztosítékként.
Nem azért van, hogy valami újat hozzunk létre belőle, hanem azért, hogy megnyugtasson bennünket: ha baj lesz, akkor van mihez nyúlni.
És ezen kezdtem el tovább gondolkodni.
Vannak pénzügyi befektetések, amelyek néhány százalékos hozamot adnak.
Vannak kockázatosabbak, amelyek sokkal többet is hozhatnak, de ugyanúgy veszteséget is okozhatnak.
Aztán ott van például egy kereskedő.
Ő egészen másképpen néz a pénzre.
Vesz belőle árut.
Dolgozik vele.
Forgatja.
Eladja.
Majd újra felhasználja.
És adott esetben 30-40-50 százalékkal is többet tud létrehozni abból, amivel elindult.
Persze ez nem könnyű pénz.
Éppen ellenkezőleg.
Dolgozni kell érte.
Időt kell beletenni.
Figyelni kell.
Kockáztatni kell.
Lehet rosszul dönteni.
De a pénz közben mozog.
Valami történik vele.
És nekem éppen ez lett érdekes.
Hogy sokszor nem arra használjuk a pénzt, hogy segítsen bennünket valamiben.
Nem arra, hogy létrehozzunk vele valamit.
Nem arra, hogy fejlődjünk, dolgozzunk, építsünk, vagy akár jobban éljünk.
Hanem arra, hogy biztosak lehessünk benne:
ott van.
Ha baj lesz.
És egyszer csak azt vettem észre, hogy ez mennyire hasonlít egy maghoz.
Egy magot is el lehet tenni.
Ott lehet egy zsákban.
Biztonságban van.
Nem történik vele semmi.
Nem kell gondozni.
Nem kell félni attól, hogy nem kel ki.
Nem kell dolgozni vele.
Csakhogy nem is lesz belőle több.
Ha viszont elveted, egészen más történet kezdődik.
Idő kell hozzá.
Munka kell hozzá.
Tenni kell érte.
És kockázat is van benne.
De csak így tud több magot teremni.
Valahogy így kezdtem el nézni a pénzre is.
Van pénz, ami csak ott van.
És van pénz, aminek feladata van.
Mozog.
Dolgozik.
Segít létrehozni valamit, ami korábban nem volt.
Ez lehet egy vállalkozás.
Egy eszköz.
Egy új lehetőség.
Vagy bármi más, ami tovább visz.
Talán ezért nevezném az egyiket halott pénznek, a másikat élő pénznek.
Van azonban ebben egy fontos különbség.
Nem maga a megtakarítás a probléma.
Nem azzal van baj, hogy félreteszünk.
Hanem azzal, amikor a pénznek már nincs más szerepe, csak az, hogy a bizonytalanságunkat csillapítsa.
Talán nem is a félretett és az elköltött pénz között van az igazi különbség.
Hanem a céllal tartott és a pusztán félelemből őrzött pénz között.
Az egyiknek tudjuk, mi a dolga.
A másikat csak fogjuk.
Mert félünk elengedni.
És nekem most nem is az a kérdés, hogy melyikből mennyi kell.
Hanem az, hogy tudjuk-e egyáltalán, melyik pénzünk mire való.
Mert ha mindent csak félreteszünk, csak őrzünk, csak biztosítékként tartunk meg, akkor egy idő után lehet, hogy már nem is a pénzről van szó.
Hanem arról, mennyire merünk bízni abban, hogy holnap is képesek leszünk tenni, dolgozni és újra teremteni.
