Egy ismerőssel futottunk össze egy tavaszi séta során. Mesélte, hogy egy hajógyárban dolgozott Sydneyben. Megismert egy görög áruház tulajdonost, aki egyszer elmesélte neki, hogy amikor a fiait nevelte, mindig a saját házukba szervezte a baráti alkalmakat – mint később kiderült, egyetlen céllal. Minden alkalommal figyelte a baráti társaságot, hogy ki hogyan viselkedik a csapatban.
Előbb-utóbb meglátta, hogy melyik gyerkőc rendelkezik értékekkel, és kik azok, akik rombolják a csapat összetartó erejét. Egy idő után csak azokat a gyerekeket hívta meg a közös játszásokra, akikről tudta, hogy értéket hoznak a csoportba, és értékeket adnak a gyerekeinek. Ez a szülői előrelátás nagyon elgondolkodtatott.
Mit kezdünk a gyerekünkkel nyáron?
Ó, IÓ, CIÓ … VAKÁCIÓ! Mennyire vártam ezeket a betűket, hogy elhozzák számomra a nyári szünetet, amikor végre azt csinálhattam, amit akartam, legyen szó biciklizésről, bandázásról vagy akár késő esti csavargásról! Ezeknek az emlékeknek édes érzési újra eszembe jutnak, amíg bele nem gondolok, hogy a két tinédzser gyerekemnek valószínűleg nem ugyanazokat az emlékek jutnak eszükbe a nyári szünetről. Ma a mobilozás, vég nélküli számítógépes játékok egy sötét szobában korát éljük, mint az egyedüli csábító lehetőséget az idő eltöltésére. Fene sem érti ezt, hiszen régen az volt a büntetés, ha szobafogságba kerültünk, most pedig az a büntetés, hogy szabadban kell lennie…
Tudatos szülőként nekem is kihívást jelent, hogy hogyan oldjam meg, hogy a mai digitális bennszülötteket rávegyem arra, hogy létezik élet a telefonjukon és a gépükön túl is. Ez nem könnyű, hiszen a tenyerükben lévő varázstábla folyamatosan újabb és újabb csábító ingereket biztosít számukra. S a folyton rohanó szülő most akkor legyen szigorú és népszerűtlen, hogy korlátozza a netet, vagy kényszerítse nyári táborra a gyereket, ami neki oké, de a gyereknek lehet, hogy ciki?
Szülőként azt látom, hogy vagy nem tudunk elég figyelmet adni saját gyerekünknek (túlfoglalkoztatottak vagyunk), vagy valami varázsszert keresünk (mint a fogyókúrás reklámokban), hogy azonnal megoldja a problémánkat. Sajnos (vagy sem) egyik sem működik.
6-7 évvel ezelőtt olvastam egy cikket, ahol egy apukának kb. 9 hónapba telt, hogy visszaszerezze a gyereke bizalmát, amit évek alatt elveszített. Az első hónapban folyamatos visszautasítást kellett elszenvednie, bármilyen jó szándékkal fordult csemetéje felé, de szép lassan oldódott a kapcsolatuk. Persze ez nagyon kemény időszak volt, de mivel eltökélt célja az volt, hogy jó kapcsolatban legyen a gyermekével, kitartóan küzdött a bizalomért, amíg helyre nem állt a kapcsolatuk.
Hogyan lehet ezt ma megtenni? Nálam az működött, hogy előre elterveztem egy „stratégiát”, hogy folyamatosan hogyan építem a kapcsolatunkat, akkor is, ha éppen visszautasítást kapok. Ez volt az, ami bátorított, hogy ne adjam fel, akkor is, amikor nehezen lehetett bírni egy tinédzser érzelmi hullámzásait – és beszólásait! :). Ilyenkor mindig egy dologra gondoltam: „Oké, miért ne?! Ő most így érzi, az ő életében ennek van a helye. Én csak csináljam tovább azt, amit elterveztem, akkor is, ha most még nem látom az eredményét.”
Cselekedete vagy kapcsolat?
Egy apát megkérdezte a haverja, hogy látja, hogy országosan mennyi meccsre elmennek a fiával, ennyire szeretik a focit? „Nem!” – érkezett a válasz. „Nem azért járok meccsekre, mert szeretem a focit, hanem azért, mert annyira szeretem a fiamat, aki focirajongó.”Szülőként kiváltságos vagy, hogy egy kis gyereket vagy nagy kajla tinédzsert a gondjaidra bíztak. Élj vele, hogy felkészítsd az élet kihívásaira. Ezt korlátozások helyett lehetőségek biztosításával tedd. Érd el, hogy érezze, hogy helyzetbe hozod, és figyelj, hogy a kapcsolatotok legyen az első helyen!
