Egy nagyon jó barátra találtam. Az illetőt már évek óta ismertem, de barátságunk csak mostanra ért be.
Annak ellenére, hogy csomó mindenben ellentétem, nagyon egyfelé tudunk nézni.
Bátran mondhatom, hogy a különbözőségei és a hülyeségei ellenére, szerintem, csodálatos ember.
Tegnap a beszélgetésünk közben viszont eljött egy pont, ami nagyon elgondolkodtatott.
Meséltem neki azokról a lelki dolgaimról, amik komolyan foglalkoztatnak mostanában és bizony még nem találtam meg a megoldást rá. Erre ő azt reagálta, nem biztos, hogy erről a témáról a következő alkalommal szeretne beszélni velem.
Meghökkentem egy kicsit a kijelentésén és feltettem magamban a kérdést: vajon miért? A barátságunk ezt nem bírja el?
Az élet legnagyobb nehézsége a lelki teher
Aztán eszembe jutott, amit egy előadáson hallottam: azok a szakmák, ahol azzal foglalkoznak az emberek, hogy mások lelki dolgait meghallgassák és segítsenek rajta, egy igen kemény munka, mivel aki meghallgatja a másik nehézségeit, óhatatlanul átvesz belőlük rengeteget. Így nem csak a saját életének a problémáit, hanem azoknak a terheit is viszi, akikkel beszél.
Nemrég volt itt az oldalon egy kedves megkeresés. Az illető segítséget szeretett volna kérni, de ingyen.
Kedvesen elmondtam, hogy én ezért a tudásért sokat tanultam, sok pénzt fizettem, családom is van, pihenni is szeretnék (külön másodállást nem vállalnék) illetve szeretném tovább képezni magam, amit szintén nem lehet ingyen. Ennek a tükrében egy alkalomért sok az a 7000Ft?
A válasz: SOK!
Most már látom, hogy nem. A fenti példa igazolja, hogy még a barátságban sem lehet mindent a másik vállára áttenni. Ha szakemberhez fordul valaki, akkor igenis értékelendő, ha az segít a terhek cipelésében.
