Vedd már észre azt, ami látszik

A legjobb barátom meglepett egy „vicces videóval”, ami a végére rém komoly lett.

Másnap reggel kicsit rá kellett vennem magamat, hogy elinduljak sétálni. Péntekre rengeteg munka feltorlódott, és sokkal egyszerűbb lett volna rögtön nekiülni.

De végül elindultam.

A lovarda helyett most a tó felé vettem az irányt.

A túloldalon megláttam egy házaspárt horgászni. Vagyis egészen pontosan csak a férfi horgászott. A hölgy mellette csacsogott, nézegette a kis újságját, és láthatóan teljesen jól elvolt.

Már jócskán elhaladtam mellettük, amikor eszembe jutott az előző esti videó.

Mentem még néhány lépést, aztán arra gondoltam:

Engem tényleg érdekel, hogy erről mit gondol egy nő, aki éppen ott ül a horgászó párja mellett.

Pedig addigra már elég messze jártam.

Végül visszafordultam.

Odamentem hozzájuk, megmutattam a videót a hölgynek, és megkérdeztem:

Nőként mit gondol arról, amit ez a videó mond?

Fogalmam sem volt róla, hogy ebből a kérdésből milyen beszélgetés lesz.

Néha nem azt kell nézni, ami a képen van

A videóban egy nő arról beszélt, hogy korábban nem értette azokat a férfiakat, akik egy hatalmas kifogott hallal fényképezkednek.

Mi ebben olyan nagy szám?

Kifogott egy halat.

És?

Aztán egyszer csak elkezdte másképp nézni ezeket a képeket.

Nem a halat nézte többé.

Hanem a férfit.

A belefektetett időt.

A türelmet.

A kitartást.

Az energiát.

És azt a nagyon egyszerű, őszinte örömöt, hogy valamiért megdolgozott, és sikerült neki.

https://www.facebook.com/share/r/1Ag9zKWPTy/

Hirtelen egészen más lett ugyanaz a kép.

És talán itt kezdődik az egész.

Mert hányszor történik ugyanez velünk a saját kapcsolatainkban?

Nézzük a másikat.

Csak éppen nem látjuk.

A hölgynek nem kellett megfejtenie

A tóparton ülő hölgy válasza azért érintett meg, mert számára ebben nem volt semmi különleges.

A párja szeret horgászni.

Ezért időnként kijön vele.

Hozza a saját kis cókmókját, olvasgat, elfoglalja magát.

Ha beszélgetnek, beszélgetnek.

Ha csendben vannak, csendben vannak.

Nem próbál úgy tenni, mintha hirtelen ő is szenvedélyes horgász lenne.

Nem erről van szó.

Hanem valami sokkal egyszerűbbről.

Fontos neki a párja.

Ezért képes időnként kapcsolódni ahhoz is, ami a párjának fontos.

Aztán megszólalt a férfi.

És kiderült, hogy ez oda-vissza működik.

Amikor a párja vásárolni szeretne, ő megy vele.

Türelmesen végigjárja vele.

Nem azért, mert ez az álomprogramja.

Azért, mert tudja, hogy a másiknak örömet okoz.

Ennyi.

És közben valahogy mégis nagyon sok.

Miért nem vesszük észre azt, ami látszik?

Ott álltam mellettük, és azon gondolkodtam, mennyi mindent várunk ma egy kapcsolattól.

Milyen legyen a másik.

Hogyan beszéljen velünk.

Mennyire értsen meg.

Mennyire legyen figyelmes.

Mennyi közös érdeklődésünk legyen.

Mit adjon nekünk.

Mitől érezzük magunkat szeretve.

Közben néha két méterre előttünk ott van valami, ami sokkal egyszerűbb ennél.

Két ember, akiknek nem ugyanaz okoz örömet.

És ez nem probléma.

Mert nem azt várják egymástól, hogy ugyanolyanok legyenek.

Hanem észreveszik, hogy a másiknak mi fontos.

Óriási különbség.

Talán az egyik legnagyobb tévhitünk az, hogy a szeretetnek mindig úgy kell kinéznie, ahogyan mi szeretnénk megkapni.

Pedig lehet, hogy a másik egész nap mutatja.

Csak nem azon a nyelven, amit mi várunk.

És ezért nem vesszük észre.

Nem ugyanazt kell szeretnetek

A másikra figyelés nem önfeladás.

Ezt fontos kimondani.

Nem azt jelenti, hogy lemondasz a saját igényeidről.

Nem azt jelenti, hogy mindent elviselsz.

És végképp nem azt, hogy neked mindig alkalmazkodnod kell.

Az már nem kölcsönösség.

Itt valami egészen más történt.

A nő időnként belépett a férfi világába.

A férfi pedig időnként belépett a nő világába.

Nem azért, hogy megváltoztassák egymást.

Hanem azért, mert fontos nekik a másik.

És lehet, hogy néha ennyi hiányzik.

Nem egy újabb nagy felismerés.

Hanem hogy végre észrevegyük azt, ami látszik.

A végén jött a legkeményebb mondat

Már önmagában ezért a beszélgetésért megérte visszafordulnom.

De a férfi a végén mondott még valamit.

Két dolgot emelt ki, ami szerinte nélkülözhetetlen egy kapcsolatban:

az őszinteséget és a tabu nélküliséget.

Hogy lehessen beszélni.

Nemcsak arról, ami kellemes.

Hanem arról is, ami fáj.

Arról is, amiben nem értünk egyet.

Arról is, amit nehéz bevallani.

Arról is, amitől félünk.

Mert lehet egy kapcsolat kívülről szép, ha közben vannak szobák, ahová már egyikük sem mer belépni.

És talán itt kapcsolódott össze bennem az egész.

A videó.

A hal.

A nő a kis újságjával.

A férfi a horgászbottal.

A közös vásárlások.

Az őszinteség.

Mind ugyanabba az irányba mutattak.

Figyelj a másikra.

Ne arra, akinek szerinted lennie kellene.

Arra, aki ott van előtted.

És talán ma nem kell ennél nagyobb dolgot csinálnod.

Nézd meg azt az embert, aki fontos neked.

Ne azt keresd először, mit nem kapsz meg tőle.

Próbáld meg észrevenni, amit már most ad.

Aztán nézd meg azt is, mi az, ami neki fontos.

Lehet, hogy régóta ott van előtted.

Csak eddig valami mást kerestél.

Tetszik? Lehet, hogy másnak is! Oszd meg másokkal...
Facebook
LinkedIn
Threads
Reddit
WhatsApp
Olvass tovább!
Ez a dolgod

Ez a dolgod!

Volt egy időszak az életemben, amikor tettem a dolgomat. Dolgoztam. Megcsináltam, amit kellett. Mentem előre. Jöttek az eredmények is. Kívülről nézve sok minden működött. Csak

Vedd észre!

Vedd már észre azt, ami látszik

A legjobb barátom meglepett egy „vicces videóval”, ami a végére rém komoly lett. Másnap reggel kicsit rá kellett vennem magamat, hogy elinduljak sétálni. Péntekre rengeteg

kapcsolat

Hol van a Kapcsolat gomb a kapcsolatainkban?

Nemrég egy weboldalon dolgoztunk, amikor felmerült egy látszólag jelentéktelen kérdés. Maradjon-e a Kapcsolat gomb az oldal tetején? Én azt mondtam, hogy igen. Ha valaki kapcsolatba